Tudástranszfer Kézikönyv

 

1.Bevezetés

2.Közös kreativitásra épülő tudástranszfer módszer

3.Példa a tudástranszferre a fenti módszer alapján

4. Tippek a sikeres tudástranszferhez

5. Ökoinnovációs megoldások katalógusa a körforgásos gazdaság előmozdítására a városokban és régiókban

 

 

1. Bevezetés

A különböző szakpolitikai tapasztalatok és külföldön megvalósult megoldások, vagy az úgynevezett jógyakorlatok átvétele mindennapos jelenség a közpolitikák jóformán minden területén. Az egyre inkább globalizált és kölcsönösen összefonódó világban szinte zsinórmértékké vált, hogy a helyi és területi önkormányzatok és nemzeti kormányok helyi problémák kezelésére és a hazai szakpolitikák jobbá tételére külföldi mintákat keresnek és külföldi tapasztalatok tanulságait veszik át.

A nemzeti, területi vagy helyi döntéshozók és szakpolitikai szereplők már-már rutinszerűen igyekeznek tanulni a külföldön megvalósult sikeres politikákból, stratégiákból vagy megoldásokból a nemzeti politikai kudarcok kezelésére, vagy éppen inspirációt keresve új kezdeményezésekhez. Közkedveltsége ellenére, a témában született bőséges szakirodalom (Dolowitz and Marsh, 2000; Rose, 1991 et al) és a bevált jógyakorlatok adattárinak terjedése továbbá a különféle régióközi, városközi tudástranszfert ösztönző számos program, a külföldi minták átvétele minding magában hordozza azt a bizonytalansági tényezőt, hogy a külföldi megoldás vajon illeszkedik-e a befogadó régió kontextusába, azaz egy máshol bevált jógyakorlat hogy valósítható meg egy másik helyen, ahol a körülmények teljesen mások. Ez magában foglalja az olyan megoldások átadásának kockázatát, amelyek alkalmatlanok és éppen ezért kiábrándító eredményekhez vezethetnek. Ez a bizonytalanság a megoldások a szerfelett különböző országok, régiók és városok közti „áthordozhatóságát”, transzferálhatóságát jellemzi. Ezen országok, régiók, városok ugyanis különböző kormányzati rendszerrel, közigazgatási kultúrákkal, a mindennapi életben használt eltérő ismeretekkel, technológiai fejlődéssel rendelkeznek, a szereplők bevonásának eltérő mintáit alkalmazzák ahogy a céljaik érdekeik és ezzel a szakpolitikai fókuszaik is különböznek egymástól, nem is beszélve a földrajzi jellemzőikről vagy éppen a kevésbé kézzelfogható társadalmi-kulturális szempontok másságáról.

A rizikó még nagyobb a relatíve új, komplex és helyspecifikus politikák vagy megoldások transzferje során, mint például a körkörös gazdasági megoldások esetén, különösen akkor, ha ezek innovatív jellegűek és konkrét területi stratégiába és földrajzi kontextusba ágyazottak. Akárhogyan is, a tudástranszfer mindenképpen olyan dolog, amellyel érdemes foglalkozni. A konkrét területet érintő összetett problémákra adott megoldások kidolgozásának folyamata során a külföldi tapasztalatok hasznos inspirációval, tanulságos történetekkel, ötletekkel, felismerésekkel vagy akár konkrét intézkedésekkel szolgálhatnak, amelyek gazdagíthatják a lehetőségek tárházát, és új tudáskészletet biztosítanak a döntéshozók számára.

Jelen kézikönyv a regionális és helyi szakpolitikai szereplők számára kínál gyakorlati útmutatót és ötleteket arra vonatkozóan, hogy miként vegyenek részt a tudástranszfer folyamatában úgy, hogy elkerüljék a más országok jógyakorlatai átvételéből származó tipikus buktatókat. A kézkönyvben foglaltak alapja a H2020 REPAiR projekt és a projekt keretében létrejött „PULL”-ok (Peri-urban Living Laboratory) azaz hat Európai Városkörnyéki Élő Labortórium között lezajlott tudástranszfer egyedülálló tapasztalatai. A PULL-ok munkáját az ún. GDSE (Geo-design decision support environment) döntéstámogató szotver segítette, ami a REPAiR terméke, amely biztosítani volt hivatott az esettanulmány-régiókra vonatkozó körkörös gazdaság céljaira, érintett szereplők azonosítására, és ökoinnovatív megoldások (ÖIM, angol rövidítése EIS) és stratégiák térbeli megvalósítására vonatkozó szakmai viták platformját. Következésképpen a jelen kézikönyvet különösen a regionális- vagy városi térrel foglalkozó gyakorlati szakemberek forgathatják haszonnal, akik a máshol kidolgozott stratégiák és megoldások átvétele iránt érdeklődnek e szakpolitikai területen.

Az első blokk a kézikönyv célját és relevanciáját (1.1), az elméleti alapvetéseket (1.2) és az alkalmazott módszertan hátterét (1.3) tárgyalják.

1.1 Célkitűzés és relevancia

A kézikönyv fő célja, hogy a politikai döntéshozók, és más, regionális és városi gyakorlati szakemberek, valamint egyéb szereplők számára egy részletes útmutatást adjon, és ezzel inspirálja a régiók vagy vársok közti tudástranszfert a körkörös gazdaság és erőforrás gazdálkodás területén.

E kézikönyv célja, hogy segítse a gyakorlati szakembereket abban, hogy tovább lépjenek a “külföldről történő puszta átvételen”, olyan módszert javasolva, amely támogatja az új tudás kialakulását a különböző régiók és városok érdekelt felei közötti együttműködésen keresztül. Vagyis a cél az, hogy felhívjuk a figyelmet arra és biztosítsuk az eszközöket ahhoz, hogy sikerüljön túllépni az „A”-ban kidolgozott gyakorlat „B”-be való szolgai átültetésének gyakorlatán, és elinduljunk egy olyan új tudás létrehozásának folyamatában, amely az érdekeltek nemzetközi hálózataira, élő laboratóriumi hálózataiban való együttműködésre, projekt konzorciumokban vagy más régiók közti vagy több várost átívelő együttműködési projektekre épül. Az így létrejött tudás előnye, hogy közös felismeréseken, gondolkodáson és munkán alapul, és ezért könnyebben átvihető, transzferálható és számos, egymástól eltérő kontextusban alkalmazható.

A kézikönyv hasznossága túlmutat a körkörös gazdaságban való tudástranszfer középpontba helyezésén. Valójában az itt javasolt módszertan, a megfigyelt korlátok, valamint a gyakorlati útmutatás és a benne foglalt tanácsok mind relevánsak a tudástranszfer területi politikákban való alkalmazása szempontjából, kezdve a regionális fejlesztési politikákkal, a regionális vagy városi fenntarthatóságon vagy éghajlat-változási politikákon át egészen a várostervezésig.

A kézikönyv különösen hasznos a nemzetközi kutatási, befektetési vagy tudáscsereprojektekben részt vevő városi- és regionális fejlesztési szakemberek számára. Olyan projektek számára, amelyek a különböző régiók és városok érdekelt feleit tömörítik konzorciumba területi szakpolitikai együttműködések létrehozására, ahol az együttműködések során ismétlődő, több-vagy kétoldalú találkozókra nyílik lehetőség. Ilyenek különösen az INTERREG és az Urbact projektek, amelyek kimondott célja, hogy interregionális vagy városközi tudáscserét valósítsanak meg, de ide sorolhatók a Horizon Europe program vagy az ESPON támogatási rendszerek részeként megvalósított projektek is.

 

 

1.2 Elméleti alapvetések

Mi az a tudástranszfer?

A tudástranszfer (tudásátadás) egy a szervezetekkel foglalkozó tudományágból származó kifejezés, ahol a fogalmat arra használták, hogy tanulmányozzák a tudás vállalatok közötti “mozgását”, és ennek a “mozgásnak” az innovációs folyamatokra gyakorolt hatását (Argote és Ingram, 2000; Argote, Ingram, Levine és Moreland, 2000; Inkpen és Tsang, 2005; Simonin, 1999). Más szavakkal, a tudástranszfer nem más, mint az innovatív megoldások közvetítése, átvitele és átvétele adott szervezetek hálózatán belül.

Ebben az összefüggésben a fogalmat elsősorban a régiók és városok körkörös gazdaságának fejlesztését szolgáló ökoinnovatív megoldásokhoz és stratégiákhoz kapcsolódó ismeretek (tervek, műszaki megoldások, kormányzási rendszerek, politikák) keletkezése és áramlása kapcsán használjuk.

Közpolitikai tudástranszfer, a tanulságok levonása, és a szakpolitikák átültetése

A „Policy transfer”, azaz a szakpolitikai transzfer (szakpolitikák átültetése) (Dolowitz and Marsh, 1996, 2000; Evans, 2004) és a „lesson-drawing” azaz a tanulságok levonása (Rose, 1991, 1993, 2004) olyan, a tudástranszferrel szorosan összefüggő fogalmak, amelyek hangsúlyt helyeznek magára a transzfer folyamatára és annak tartalmára is. Dolowitz és Marsh meghatározása szerint a policy transzfer nem más, mint az „arról szóló tudás, hogy miként lehet felhasználni az adott politikai környezetben (múltban vagy jelenben) létező politikákat, adminisztratív eszközöket, intézményeket és elgondolásokat új fejlesztési politikák, közigazgatási eszközök, intézmények és ötletek kidolgozására egy másik politikai környezetben” (Dolowitz és Marsh, 2000, 5. o.). A politika transzfer irodalma adott politika áthelyezését, egy másik kontextusban egy önkéntes vagy kikényszerített, de mindig proaktív folyamatnak tekinti, amelyet főként politikusok és állami hivatalnokok kezdeményeznek, de előfordul az ún. “policy vállalkozók” körében is, ideértve a kutatóközpontokat, think-tank intézeteket, szakértőket, nyomást gyakorló csoportokat, globális pénzügyi vagy vállalati szereplőket, vagy nemzetközi vagy nemzetek feletti szervezeteket (Stone, 2000). Mindazonáltal, nem csak az a lényeg hogy ki a cselekvő ágens, és nem is csak az hogy ki vesz részt a folyamatban, sokkal inkább az hogy milyen okból.

A tudástranszfer buktatói

A szakpolitikai tudás átültetése külföldről, miközben széles körben alkalmazott technika, rizikós és számos bizonytalansági tényezőt rejt. Ezt ismerte fel Dolowitz és Marsh, akik számba vették azokat a körülményeket, amelyek a policy transzfer során a szakpolitika átvételének bukását eredményezhetik a befogadó országban. Ez elsősorban azokban az esetekben valószínű, ahol uniform módon (azaz „egy kaptafára”, a helyi környezethez illesztés nélkül), a teljesség igénye nélkül részletekben (azaz az adott policy csupán néhány elemét) viszik át vagy a transzferálni kívánt politika nem működik a fogadó környezetben (például a strukturális feltételek, ismeretek vagy erőforrások hiánya miatt). Hasonlóképpen Evans (2009) is számba vette a folyamat lehetséges buktatóit. Evans megkülönbözteti egyrészt az un „kognitív” akadályokat a döntéshozatali fázisban, amelyek a felkutatott és számba vett lehetséges külföldi gyakorlatok korlátozott számában, vagy a probléma-felvetés és probléma megfogalmazás kulturális különbségeiben gyökereznek, amely már eleve korlátozza a külföldről való tanulást, de lehetséges ok magának az átadás folyamatának a túlbonyolítása is. Másrészről ún. „környezeti” akadályokról beszél, amelyek a folyamatot vagy magát a transzfert befolyásolják. Itt a lehetséges akadályokhoz tartoznak az elégtelen stratégiák, amelyek nem képesek támogatást biztosítani a transzfer számára, az erőteljes transzfer hálózatok hiánya, a befogadó környezet strukturális korlátjai (társadalmi-gazdasági, politikai vagy intézményi); vagy, végül a technikai végrehajtási problémák, amelyek adódhatnak forráshiányból vagy kapacitáshiányból. Harmadszor pedig Evans hangsúlyozza, hogy a „közvélekedés” további lehetséges gátat jelenthet a közpolitikai transzfer szempontjából. Ebben a körben az uralkodó (gazdasági, politikai és bürokratikus) elit, média vagy választói csoportok ellenállása a külföldi közpolitikai minták átvételével szemben okozhat problémát.

Már-már közhelyes az ún. „jógyakorlatokból” való tanulása gyakorlata és előszeretettel alkalmazzák ezt a technikát olyan nemzetközi szervezetektől, mint az Európai Unió, a Világbank, az Egyesült Nemzetek Szervezete, vagy akár városok transznacionális hálózata. Ugyanakkor a tudástranszfer általános gyakorlata nem kockázat nélküli (Stead, 2012).

Miközben Rose felismerte, hogy a külföldi megoldások átvételének bizonyos mértékű óvatossággal kell párosulnia, azaz számba kell venni a megoldások alkalmazhatóságát a fogadó környezetben (1991), lényegesen kevesebb figyelmet kapnak a jógyakorlatok terjesztésével kapcsolatos problémák, és még annál is kevesebbet a rossz és sikertelen transzferek kutatása, mert a kutatások elsősorban a „sikertörténetekre” összpontosítanak (Stone, 2012; Stead, 2012). Valójában, a tudáshiány a tekintetben, hogy az adott gyakorlat, miként alakult ki, melyek voltak a további lehetőségek vagy milyen folyamat vezetett el adott gyakorlat kialakulásához, és mik voltak az adott megoldásban rejlő kudarcok vagy zsákutcák, téves transzferekhez és végsősoron az átvett megoldások bukásához vezethet (Stead, 2012). Néhány közpolitika ugyanis olyan mélyen be van ágyazva az adott nemzeti jogi, politikai, oktatási vagy szociális-társadalmi rendszerbe, hogy eleve alkalmatlan az átültetésre (Stone, 2012).

Közpolitikák lefordítása és mobilitása hálózatokban

A tudástranszfer ilyetén korlátjaira és ellentmondásira reagálva a tudósok elméleti nézőpontokat és fogalmakat kezdtek el használni. Ilyen fogalom példának okáért a „közpolitika lefordítása” („policy translation”) (Stone, 2012), mintegy elmozdulásként attól, hogy a tudástranszfert egyfajta technológiai transzfernek tekintsük, és ez a nézet el is utasítja a tudástranszfert, ha és amennyiben az kizárólag mechanikus feltételezéseken alapszik és nem több, mint egyenesvonalú A-ból B-ből történő üzenetküldés (Freeman, 2009, p. 429). Az idegen gyakorlatnak a helyi „nyelvre” fordítása során tulajdonképpen egy hibridizációs tanulási folyamat zajlik le. E folyamatok viszont új közpolitikai tartalmak megjelenését eredményezhetik, méghozzá olyanokét, amelyek szignifikánsan különböznek az „eredetileg” importált gyakorlattól. Az ilyen fordítási folyamat lehetséges előnye, hogy az „ötletek, politikák és gyakorlatok koherensebb átadását eredményezhetik” (Stone, 2012, p. 488).

Kutatások hangsúlyozzák, hogy az együttműködés, a nyílt kommunikáció és az érintett szereplők közötti bizalom kulcsfontosságú tényezők a hatékony tudástranszfer szempontjából (Bellini et al., 2016). Fontos tehát olyan hálózati sajátosságok létrehozása, amelyekben a bizalmon alapuló együttműködési kapcsolatok kiépülhetnek és támogathatják a tudás átadását (pl. Inkpen és Tsang, 2005). Ilyen körülmények között a tudástranszfer szervezetek közötti informális kapcsolatok fontosabbak lehetnek, mint a formális interakciós csatornák, vagy a hivatalos kommunikációs struktúrák. Különösen igaz ez ott, ahol a szereplők között jelentős kulturális különbségek vannak, amelyek viszont épp az informális környezetben tisztázhatók (Ado, Su és Wanjiru, 2017), és ezáltal lehetővé teszik a külföldi gyakorlatok értő fordítását és adaptálását az adott befogadó környezetet figyelembe véve.

A zárt bürokratikus hálózatokkal szemben a sokféle szereplőt magukban foglaló transzferhálózatok szintén képesek előmozdítani az átadás „puha” aspektusait (Evans és Davies, 1999; Stone, 2000, 2004). A transzfer puha formái a normák és az elképzelések, koncepciók és az attitűdök terjedését jelentik, amelyek fontos szerepet játszanak a szereplők viselkedésének és a közpolitikai változások pályájának alakításában, miközben helyet hagynak a transzfer tartalmának helyi sajátosságokra és igényekre történő adaptálására.

Végül, a témában jártas geográfusok megfigyelték az ún. „globális relációs mobilitás” jelenségét a nemzetközi hálózatokban, amelyek segítségével a közpolitikák keletkeznek és mozognak (utaznak). Ezek a hálózatok ugyanakkor nem légüres térben lebegnek, sokkal inkább egy meghatározott helyhez vannak kötve. Valójában ezek a „közpolitikai ismeretek globális áramlásában létező szociális-térbeli” csomópontok” (McCann, 2011, 111. o.) olyan teret hoznak létre, amelyek képesek közpolitikai tudást létrehozni, módosítani és átértelmezni, miközben az a térben mozog.

Ezek a terek lehetnek városok, vagy akár kevéssé kézzelfogható terei a szakpolitikák mozgásának, egyidejű jelenlétének és a tanulásnak. Ilyenek például a tanulmányutak vagy konferenciák és szemináriumok, ahol is a közpolitikai szereplők találkoznak és kommunikálnak, tapasztalatot cserélnek egymással (McCann, 2011, p. 118).

 

 

 

1. Táblázat A tudástranszfer főbb iskolái és az általuk képviselt felfogások

Koncepció	Diszciplína	Szerzők	Megjelenített téma	Fókusz
Tudástranszfer	Szervezettudomány/Regionális tanulmányok	Argote et al. 2000; Argote & Ingram, 2000; van Wijk et al. 2008, Inkpen & Tsang, 2005, Cooke & Morgan 1998, etc.	Hogyan áramlik a tudás a vállalat szervezeti egységei között; az öltetek fordítása, mint inkább másolása	Folyamat
Szakpolitika transzfer	Politikatudomány	Dolowitz & Marsh, 2000; Evans, 2009, etc.	Hogyan transzferálódik a szakpolitika proaktív módon (önkéntesen és kötelezően), mi az, amit transzferálnak és mi miatt fut zátonyra a transzfer	Tartalom, folyamat, ágensek
Tanulságok levonása	Politikatudomány	Rose, 1991, 1993, 2004	Hogyan, milyen körülmények között transzferálható egy program jól, ami az egyik oldalon sikeres volt	Tartalom, folyamat
Szakpolitikai tanulás és átfordítás	Politikatudomány	Dunlop, 2009, Stone 2012, etc.	Hogyan tanulnak külföldön a szakpolitika aktorai; ki segíti elő ezt; a külföldi gyakorlat hogyan lesz lefordítva, hogy passzoljon a helyi körülményekhez; a szakpolitikai transzfer-hálózatok hogyan segítik elő a tanulást	Folyamat, episztemikus/tudás-közösségek és hálózatok; átfordítási és tanulási dinamikák
Szakpolitika mobilitása	Földrajz	Ward en McCann, 2011; McCann, 2011, etc.	Globális szakpolitikai tudás összekapcsolása a helyi szakpolitikai gyakorlattal, politikával és szereplőkkel	Folyamat, ágens, kontextus, tér

 

Forrás: REPAiR, 2018

A szakirodalom „vidd magaddal” üzenetei

A fent összegzett és a jelen kézikönyv alapjául szolgáló szakirodalmat és a benne foglalt elméleteket rövid, a tudástranszferre vonatkozó iránymutatássá finomítottuk. Így a sikeres tudástranszfert az alábbi tényezők segíthetik:

1. Mind a „feladó”, mind pedig a „címzett” kontextusának mélyreható megértése, amely túlmutat a „jó gyakorlatokról” vagy a „sikertörténetekről” szóló steril beszámolókon.
2. Figyelmet kell fordítani arra, hogy az adott jógyakorlat melyik eleme kerül átültetésre és arra is, hogy azt hogyan lehet „lefordítani” konkrét helyre;
3. A transzfer tevékenységek operacionalizálása, működőképessé tétele iteratív hálózati környezetben, lehetőséget adva a szemtől szembeni interakcióknak és az első kézből, azaz a „feladó” kontextusából eredő közvetlen tapasztalatnak.
4. A „küldő” és a „fogadó” aktorok közös gondolkodása:

• A „hogy” kérdésében: az általános akadályok; kontextusbéli különbségek; és az ökoinnovatív megoldások transzfercsatornáinak meghatározása;
• A „mit” kérdésében: az adott megoldás saját környezetében való vizsgálata és annak meghatározása, hogy mely tényezői univerzálisak és melyek helyspecifikusak;
• A „ki” kérdésében: Be kell vonni a „küldő” és a „befogadó” régiók / városok elméleti és gyakorlati szakembereit a párbeszédbe, hogy ösztönözzük a megoldások hatékonyabb megjelenését. Elő kell mozdítani a tudás közös létrehozásának folyamtát.

 

2. Közös kreativitásra épülő tudástranszfer módszer

A tudástranszfer módszertant, amelyre ez a kézikönyv épít, a REPAiR projekt sajátosságaira fejlesztettük ki, jóllehet törekedtünk arra, hogy a projekten túlmutató útmutatást is nyújtsunk. Ezért érdemes röviden bemutatni a REPAiR projekt fókuszpontjait. (A projekt részletesebb ismertetése az alábbi linken található). A projekt az erőforrás-gazdálkodást és a körkörös gazdaságot területi szemüvegen keresztül vizsgálja, és arra összpontosít, hogy a fizikai struktúrákat (épületek, infrastruktúrák, városok stb.) és azok társadalmi és városi metabolizmusait, ideértve az egészségügyet, a gazdaságot, a jólétet és a boldogságot, hogyan befolyásolják a különböző anyagáramok és környezeti hatásaik. A projekt célja, hogy az anyagáram-elemzések és az életciklus-elemzések beépüljenek a térbeli modellekbe és a tervezési politikákba. Ezen túl, cél olyan ökoinnovatív megoldások és térbeli stratégiák kidolgozása, – együttműködésben hat Európai régió szereplőivel -, amelyek képesek előmozdítani a körforgásos gazdaságot. Ezek azok a megoldások és stratégiák, amelyek a REPAiR-ben a régiók közötti tudástranszfer tárgyát képezték.

A tudástranszfer fő platformja az ún. élő laboratóriumok (Living Laboratories- LL) hálózata, amelyek az említett hat régióban találhatóak. A hálózat lehetővé teszi annak megfigyelését, hogy minként lehet együtt létrehozni új ökoinnovatív megoldásokat, és azok miként (utaznak) mozognak – ezt követően – a különböző (diszciplináris és társadalmi-kulturális) hátterű szereplők között, és végül azt is, minként tárgyalják meg őket a helyi érdekelt felekkel úgy, hogy részleges vagy teljes átalakításuk által más regionális környezetben működőképessé váljanak.

A PULL-ok hálózata egy fizikai és virtuális környezet, amelyben a köz- és magánszféra szereplői partnerségeben, egy iteratív (együtt alkotó) módszerrel kísérleteznek új innovációk (ökoinnovatív megoldások/EIS) kidolgozására, melynek során egy nyíltforráskódú, térinformatikán alapuló döntéstámogatási környezet (GDSE) segíti őket, amely képes reagálni az esetspecifikus kihívásokra. Az élő laboratórium magába foglalja a végfelhasználók bevonását is. (A PULL-okkal kapcsolatos további részleteket ld. a REPAiR D5.1 riportban).

A PULL workshopok során az úgynevezett „tudástranszfer eseményeket” külön workshopként szerveztük meg, amelyeket teljes egészében a más esettanulmány-területeken kidolgozott ökoinnovatív megoldások átadhatóságáról szóló eszmecserének szenteltünk.

1 Ábra – Az EIS közös létrehozása és mobilitása az előlaboratóriumok hálózatában.

Forrás: Dąbrowski et al., 2019

(Az ökoinnováció az innováció minden formájára vonatkozik – technológiai és nem technológiai -, amely üzleti lehetőségeket teremt és a környezet javát szolgálja azáltal, hogy megelőzi vagy csökkenti a környezeti hatásokat, vagy optimalizálja az erőforrásfelhasználást. A termékek mellett ilyenek a szolgáltatások is, amelyek nem láthatók, nem kóstolhatók, nem tapinthatók és nem szagolhatók; a szolgáltatás lehet tevékenység, egy aktus, amely beépíthető egy termékbe is akár (bővebben: REPAiR projekt D5.1).

 

 

2.1 A módszertan vázlata

Az itt leírt módszertan a projekt 5. munkacsomagjának (WP5 – (a PULL szervezője)) vezetőivel együttműködésben készült a WP3munkacsomagban végzett kutatások eredményeit felhasználva. A módszertant (visszajelzés alapján) hat PULL-ban teszteltük és finomítottuk (Amszterdam, Nápoly, Gent, Hamburg, Łódź és Pécs). Ezen tapasztalatok alapján lépésről-lépésre követhető útmutatást dolgoztunk ki, amely az ökoinnovatív stratégiák sikeres transzferjét hivatott szolgálni. Bár ez a módszer a REPAiR projektből származik, jelen útmutató célja, hogy vezérfonalat adjon az ÖIM-ek transzferjekor a lépések újbóli felhasználására más esetekben és témákban. Tehát, kövesse a lépéseket, majd adaptálja a módszert a saját helyzetéhez.

 

2.2 Módszertani lépések

 

1. lépés – Ismerje meg a küldő fél kontextusát

A tudományos szakirodalom szerint és kutatási tapasztalataink alapján többféle akadály létezik, amelyek akadályozzák az ÖIM-k egyik helyről a másikra történő transzferjét. A különböző típusú akadályok eltérő módokon akadályozhatják az átadást. Az előkészítésképpen (és az akadályok szerepének megértéséhez az ÖIM transzferben) az alábbi táblázatban összegeztük a legfontosabb akadályokat:

2. Táblázat: A tudástranszfer akadályai

Akadály	Hogyan akadályozza az ÖIM transzferálhatóságát? – (példák)
nyelv	A legtöbb ÖIM angolul nyelvű. A nyelv megfelelő ismerete nélkül nehéz megérteni, mit kell transzferálni.
diszciplináris háttér	A transzfer eltérő – társadalomtudományi, mérnöki vagy tervezési – hátterű szereplői közötti nehézkes kommunikáció.
(az anyag mozgások) földrajz(a)	A földrajzi körülmények közötti különbség befolyásolja az anyagáramokat és a megoldások alkalmazhatóságát (pl. nagyszámú vízfolyás az egyik helyen, hegyvidéki jellegű terület a másik helyen eltérő megoldásokat követel a hulladék begyűjtés és szemétszállítás során).
társadalmi-kulturális különbségek	A hulladékérzékenység, a környezeti kultúra és más társadalmi-kulturális sajátosságbéli különbségek miatt előfordulhat, hogy az érdekeltek nem fogadókészek adott megoldásokra adott régióban és további promócióra van szükség.
társadalmi-gazdasági különbségek	A magasabb szintű gazdasági fejlettség általában inkább a fejlettebb környezeti kultúrához kapcsolódik; gyakorlati szempontból a gazdagabb régiók képesek több forrást fordítani a körkörös innovációra; másrészt a szegényebb régióknak más kihívásokkal kell szembenézniük (pl. hulladékégetés a szelektív gyűjtés helyett).
Egyéb társadalmi-politikai jelenségek	A közvélemény ellenállása a külpolitikák transzferjével szemben akadályozhatja a folyamatot (így pl. egy euroszkeptikus régióban nehezebb végrehajtani az EU-irányelvet).
Jogi – törvényi szempontok	A két hely jogszabályi környezetének eltérősége akadályozhatja az importált megoldás megvalósítását
kormányzás és döntéshozatal	Az eltérő kormányzási környezet alááshatja az importált megoldás megvalósítását (például a túlzott központosítás nem teszi lehetővé a helyi döntést, pl. az elkülönített gyűjtésű műanyag helyben történő értékesítése esetén, ha a másodlagos nyersanyagkereskedelem központosított)
technológiai szempontok	A fogadó régió alacsonyabb fejlettségi szintje a körkörös technológiák alkalmazásában akadályozza a transzfert.

A következő videó további magyarázattal szolgál az akadályok szerepéről:

 

Első lépésként elengedhetetlen, hogy megismerjük a küldő régiót, vagy helyet. Ehhez a REPAiR projektben nagyon részletes dokumentumot készítettünk az esettanulmányi régiókra vonatkozóan a körkörös gazdasággal kapcsolatos folyamatokról (további részletek a REPAiR projekt D3.3, 3.5, 3.6, 3.7 folyamat modelljeiben).

Ha nem áll rendelkezésre egy adott régió részletes leírása, akkor első lépésként az alábbi kérdéseket teheti fel az adott terület megismerése érdekében:

1) Milyen nyelven írták az ÖIM-t? Az érintett szereplők beszélik, értik ezt a nyelvet?

2) Milyen ismeretekre, tapasztalatra van szükség az adoptálni kívánt eset megértéséhez? Rendelkeznek-e az érdekeltek ezzel a tudással?

3) Földrajzi hasonlóságok

1. Hasonlóak-e a következő körülmények? 1. domborzat; 2. felszíni vizek;

(fizikai morfológia, vízrajz.) Erre a célra a Google Maps vagy a Google Earth könnyen használható.

1. Hol és milyen típusúak a legfontosabb / a legnagyobb kihívást jelentő barnamezők/szennyezett területek a küldő és a fogadó régióban? (Kérdezze meg a “küldő régió” szakértőitől; nézze meg a “küldő régió” rendezési tervét, városfejlesztési tervét vagy fejlesztési stratégiáját.)
2. Melyek az épített környezet főbb tulajdonságai a küldő régióban? (Ellenőrizze a régió/város rendezési tervét és/vagy a Google Map alkalmazást.)
3. Mik a földhasználat jellegzetességei a küldő régióban? Használja az EU online CORINE webmap szolgáltatását.

(Azt is ellenőrizheti, hogy történtek-e jelentős változások a küldő régió földhasználatában, pl. az itt található cikk nagy felbontású térképeit követve).

4) Milyen szintű a gazdarégió/ kibocsátó régió lakosainak hulladékérzékenysége?

Itt ellenőrizheti az Eurobarometer survey releváns adatait:

(Megjegyzés: a REPAiR projektben összetettebb indexet alkottunk a felmérés adatbázisa alapján (a D3.8-ban, lásd az ott található részleteket is). Ha lehetősége van, ugyanazt az indexet és annak vizuális megjelenítését készítse el saját régiója számára.

5) A kibocsátó régió társadalmi-gazdasági vonatkozásainak feltárása.

(Megjegyzés: Ehhez a legjobb információkat az alapvető adatokat tartalmazó helyi fejlesztési tervekből lehet nyerni. Ellenőrizheti a küldő régió nemzeti statisztikai hivatalainak adatait is.)

A legrészletesebb és legátfogóbb adatok az Európai Unióról az Eurostat weboldalon találhatóak.

A következő adatok mindenképpen érdemes megnézni: népesség, demográfia, gazdaság, tudomány és technológia, környezet és energia, munkaerő, szegénység. Ezen felül itt juthat további releváns információkhoz.

6) A technológia és az innováció helyzete

Az egyes országok, régiók eltérő szinten vannak a technológia és az innováció terén. Ez részben függ a régió gazdasági teljesítményének állapotától, részben pedig a technológiai hagyományoktól (pl. Hollandiában egy speciális technológiai hagyomány az MSW (municipal solid waste) szilárd települési hulladék) égetése villamosenergia-előállítás céljából, míg a Pécs régióban (Magyarország) éghető anyagú hulladékból RDF-t (hulladékból származó tüzelőanyag) vagy SRF-t (szilárd visszanyert tüzelőanyag) állítanak elő cementgyárakban együtt égetés céljából.

Az innováció szintjére további utalást itt talál. Ez az adatbázis lehetővé teszi a különböző NUTS2 régiók összehasonlítását és az időbeli tendenciák áttekintését.

7) A kormányzás minősége a küldő és a fogadó régiókban

Itt összehasonlíthatja a kormányzás 4 aspektusát két régióban.

Miután megismerte a küldő régiót, kérjük, készítsen jegyzeteket, és értékelje, hogy az Ön régiója mennyiben hasonló a küldő régióhoz, vizsgálja újra a fenti szempontokat!

2 lépés – A tudástranszfer-esemény előkészítése

Mindenekelőtt azt javasoljuk, hogy a tudástranszfer-eseményt egy élő laboratórium (mint a REPAiR projektben) vagy más együttműködési hálózat részeként szervezze meg (jó példa erre az Interreg vagy Urbact projektekben szokásos az érdekelt feleket és projektpartnereket összehozó workshop tevékenységek). Ez lehetővé teszi egy részvételen alapuló műhelymunkasorozat megtartását. Így a résztvevők megismerik saját esettanulmányi területük kihívásait és céljait (például a döntéshozatali mechanizmusokat; a legfontosabb eset-specifikus jogszabályokat; a legfőbb kihívásokat stb.).

Az előkészítő allépések megegyeznek az élő laboratóriumok szervezésével. Ezért itt csak ezeket a lépéseket tüntetjük fel, hivatkozva a „Handbook of organising (PU)LLs„ (PU) LL szervezésének kézikönyvére (amelyet a REPAiR projekt részeként fejlesztettünk ki).

1. Válasszon helyszínt (részletek itt)

Forrás: Video-fotó: Kovács Sándor Zsolt

2. Határozza meg a szervezők belső feladatait, szerepeit

Kérem vegye figyelembe az alábbiakat is:

• hívjon meg egy személyt az “ÖIM-kibocsátó” régióból (aki bemutathatja az ÖIM-t és válaszolhat a helyi érdekelt felek által feltett kérdésekre);
• hívjon tolmácsot(kat), akik fordíthatnak a „küldő” és a „címzett” tagok között abban az esetben, ha a két fél nem beszéli vagy nem érti egymás nyelvét.

3. Tartsa a kapcsolatot az érdekelt felekkel

Ebben a dokumentumban hasznos tanácsokat talál az érdekelt felek/stakeholderek bevonásához.

4. Hívja meg az érdekelt feleket a Tudástranszfer eseményre (KT esemény), röviden írja le nekik, hogy miről szól.

Amikor azonosította a lehetséges résztvevőket és azok ötnél többen vannak ossza csoportokba őket. Egy csoportban ne legyen 2-4 embernél több.

Az résztvevőkkel kapcsolatos korábbi ismeretei alapján vegyítse a részvevőket, hozzon létre vegyes csoportokat, ügyelve arra, hogy minden csoport a lehető legheterogénebb összetételű legyen az érintettek szakmai hátterét tekintve.

3 lépés- Lehetséges transzfermegoldások előválogatása

Miután megismerte mind a küldő, mind a befogadóterületek körülményeit, kialakíthatja elképzelését arról, hogy milyen megoldások lehetnek hasznosak a címzett döntéshozók számára. Ez kulcsfontosságú, mert:

• biztosítja, hogy az az ÖIM kerül kiválasztásra, amely a legmegfelelőbb a címzett technológiai és innovációs szintjéhez;
• könnyebb kiválasztani egy lehetséges megoldást olyan listából, amely elő van készítve, amelyet adaptálni lehet az előre kiválasztott listából, mivel manapság tucatnyi elérhető megoldást találunk (itt és sok más internetes webhelyen), és ezek átnézése időigényes, ezért kontraproduktív, az érdekelt felek és döntés hozók könnyen elveszíthetik türelmüket.

 

Hogyan érdemes előszelektálni a lehetséges megoldásokat a transzferhez?

6 ábra – Eljárás a transzferre szánt megoldások előzetes kiválasztása során: a megosztott kihívások azonosításától a tudástranszfer eseményéig.

Érdemes lehet elkészíteni egy táblázatot elkészítése a megoldások előválogatása céljából, amely rövid leírást és alapvető információkat tartalmaz a transzferálható megoldásokról. Az alábbi ábra példaként egy ilyen táblázat részletét mutatja.

A rendelkezésre álló időtől függően (az egyes foglalkozások ne legyenek hosszabbak két óránál) legfeljebb 4 ÖIM-t célszerű kiválasztani a workshopra. Minél kevesebb, annál jobb, és lesz idő továbbgondolni a megoldás(ok) adaptálási lehetőségeit.

 

A megoldás(ok) előzetes kiválasztása után készítse el az úgynevezett tudástranszfer lapot (KT lap). Ez a lap segít

• a résztvevőknek felidézni a bemutatott ÖIM kulcsfontosságú szempontjait, és átgondolni az adott megoldás adaptálhatóságának kérdéseit;
• és Önnek továbblépni az 5. lépésre.

A lap áttervezhető a projekt vagy a helyzet igényeinek megfelelően, de alapvető fontosságú, hogy hagyjunk teret a megoldás tulajdonságai, a folyamatok és az érintett szereplők számbavételének és a megoldás magyarázatát és kontextualizálását szolgáló vizuális anyag bemutatásának. A leírás a lapon ekkor tudja támogatni a kibocsátó és a fogadó helyek érdekeltjei közötti megbeszélést egy tudástranszfer-esemény során. Ezt megkönnyítik a következő témában folytatott vitát vezető kérdések: a kiválasztott megoldás transzferábilitása; a megvalósítás lehetséges helyszíne a befogadó helyen; az transzfer akadályai és a szükséges átalakítások; a megvalósításba, végrehajtásba bevonandó stakeholderek.

 

4. Lépés – Tudástranszfer rendezvény

 

Ezen ponton Ön már meghívta az érdekelt feleket, és legfeljebb négy ÖIM-t is kiválasztott megtárgyalásra.

[Mindig vita van arról, hogy hány ÖIM-t célszerű kiválasztani. Egyrészt az érintettek minél több új megoldást szeretnének megismerni. Másrészt a korlátozott idő nem engedi a nagy mennyiségű megoldás mélyreható megvitatását, ráadásul, a megoldásokban sokszor hasonló aspektusok ismétlődnek így unalmassá válhatnak. Tapasztalataink szerint négy, gondosan kiválasztott megoldás elegendő egy sikeres tudástranszfer-eseményhez.]

Ha sok ember jelen van a műhelymunkán, akkor tanácsos két vagy több munkacsoportot létrehozni. Minél több munkacsoport van, annál több körülmény lesz figyelembe véve egy sikeres adaptációhoz.

Azt tanácsoljuk, hogy egy munkacsoportban ne legyen több, mint három vagy négy érdekelt fél, plusz egy koordinátor (aki szintén feljegyzéseket készít), az ÖIM feladó – aki képes az ÖIM megfelelő bemutatására és a kérdések megválaszolására a műhelymunka során; és tolmács, abban az esetben, ha a „feladó” és a „címzett” nem beszélik egymás nyelvét.

[Tipp: Érdemes csapatokba szétosztani az érdekelteket jóval a rendezvény előtt, és az esemény bevezető részének végén megmutathatja / megmondhatja, ki melyik csoportba menjen. Így biztosíthatja, hogy minden csoport különféle szakértőkkel rendelkezzen, különböző diszciplináris háttérrel.]

A rövid bevezetés után a koordinátor felkéri az “ÖIM feladó” résztvevőjét, hogy röviden ismertesse az ÖIM-t.

[Tipp: A diavetítés és képi, térképi ábrázolások segíthetnek a helyi / fogadó feleknek jobban megérteni az ÖIM-t.]

A bemutató után a koordinátornak vitát kell kezdeményeznie az ÖIM adaptálhatóságáról. Ennek érdekében a legegyszerűbb mód az, ha az érdekelt feleknek úgynevezett „KT adatlapot” adunk (lásd 8. ábra), és felkérjük őket, hogy töltsék ki a kérdéseket.

[Tipp: Ha szükség van a beszélgetés elindítására, a jelen levők hangulatának oldására a koordinátor kávét és teát biztosíthat; fel kell kérnie az “ÖIM feladót”, hogy mondjon el még néhány szót és / vagy kérdezzen az adaptálhatóságról, az első benyomásokról (első kérdés)].

A hatékonyabb munka (és a következő lépés sikere) érdekében a koordinátor az elején felkérheti az egyik érdekelt felet, hogy írja le a válaszokat és töltse ki a KT eseménylapját (az alábbi ábra szerint).

Adjon körülbelül 25-30 percet egy ÖIM megtárgyalásához, majd kezdjenek megvitatni egy másik ÖIM-t. A KT rendezvény során a figyelem fenntartása és a résztvevők fáradtságának elkerülése érdekében javasoljuk, hogy ne tárgyaljanak négynél több ÖIM-t.

Miután a csoportmunka befejeződött, a csoportkoordinátorok néhány perces összefoglalót adnak a csoportok fő megállapításairól. Ez elősegíti a csoportok különbségeinek felfedését megvilágítva így a szükséges megoldások adaptálásának további aspektusait.

[Tipp: Ne felejtsen el jegyzeteket készíteni a munkamenet során. Ha megvalósítható, készítsen videofelvételt is]

5. Lépés – Tanulságok levonása és az átadott megoldások továbbfejlesztése

A legfontosabb lépés a tanulságok összefoglalása és gyakorlatba ültetése. Ehhez újra át kell nézni az eredeti anyagokat és jegyzeteket. A megoldás továbbfejlesztéséhez:

1. Gyűjtse össze a különböző munkacsoportok által definiált akadályokat. Az akadályokat – lehetőleg – a KT adatlap „kategóriája” szerint csoportosítsuk (más szóval, a (REPAiR porjektben általánosan) alkalmazott PESTEL modell alapján, amely egy adott folyamatot érintő politikai, gazdasági, társadalmi, műszaki, környezeti és jogi tényezőkre vonatkozik).
2. Értékelje a megoldások átvihetőségének fokát (rangsorolást is készítsen);
3. Vizsgálja meg, hogyan változtak a megoldások a transzfer során. Sorolja fel, mit és hogyan kell módosítani;
4. Sorolja fel milyen szereplőknek kellene részt vennie – Importálja a listát a KT- lapról, és szükség esetén vegyen fel új szereplőket;
5. Ha kérdés merül fel az adaptációval kapcsolatban, ne habozzon, további részleteket beszéljen meg az érdekelt felekkel és a szakértőkkel.

 

Ezután készítse el az átvihető EIS-re vonatkozó továbbfejlesztett dokumentációját, hasonlóan az eredeti ÖIM-hez, ügyelve arra, hogy fedje le a következő pontokat:
– a jelenlegi folyamat;
– a javasolt folyamat;
– az értékelési modell (ahol felmérheti a változások környezetre, társadalomra és gazdaságra gyakorolt hatását);
– lehetséges helyszíne az ÖIM megvalósításának.

 

Abban az esetben, ha külső forrásokat használ a megoldásaihoz, a forrásokhoz teljes hivatkozásokat rendeljen a lábjegyzetekben vagy a dokumentum irodalomjegyzékében (példa itt található).

6. Lépés – A transzfer továbbvitele

A megoldás valódi adaptálásának elérése érdekében meg kell győznie a szereplőket (akiket be kell vonni) és (a) a döntéshozókat. A legjobb forgatókönyv az, hogy az Élő Laboratórium alatt már megfelelő döntéshozók vesznek részt. Bár a legtöbb esetben ez nem igazán kivitelezhető. Ezért informálnia kell és meg kell győznie őket, hogy az adaptáció eredményes legyen.

Ehhez készítsen összefoglalót a fenti eredményekről, beleértve az ábrákat és képeket az eredeti ÖIM-ből. A döntéshozók azonban általában elfoglalt emberek, míg az ÖIM-k pedig összetettek. De ennek ellenére minden szükséges információt át kell adnia nekik. Ennél fogva az áttekintésnek tömörnek, olvashatónak és pontosnak kell lennie. Csakúgy, mint egy politikai ajánlás.

 

 

 

3. Példa a tudástranszferre a fenti módszer alapján

Az alábbi videó néhány tippet tartalmaz a megoldás „fogadó” régió kontextusához történő idomításához:

Miután bemutattuk a módszertant, nézzünk meg egy példát annak adaptálására. Itt a tudás átadását két PULL között alkalmaztuk a REPAiR projekt részeként, Amszterdam és Nápoly között.

3.1 A tudás átadása a nápolyi PULL és Amszterdam között

 

Mindkét PULL az anyagáramok és a térbeli körülmények feltárására összpontosított, hogy ökoinnovációs megoldásokat fejlesszen ki a körforgásos gazdaság előmozdítására az egyes régiókban. Különös figyelmet fordítottak azoknak a térszerkezeteknek az átalakulására, amelyekre a megoldásokat kifejlesztették, ideértve a szennyezett területeket, azaz alulhasznált, elhagyott, gyakran szennyezett pazarló tájak, például a barlangok vagy az infrastrukturális pufferzónák regenerálását (lásd még: Amenta és van Timmeren, 2018). A megoldások az építési és bontási hulladékok (C&DW), valamint a szerves hulladékok áramlására vonatkoztak.

A tudástranszfer rendezvényeket először Amszterdamban, majd néhány hónappal később Nápolyban tartották. Mindegyikükre meghívták a másik régió érdekeltjeit, hogy vegyenek részt, és magukkal hozzák régiójuk ÖIM-eit. Ez a választás az Amszterdamban és Nápolyban kidolgozott katalógusokból történő megoldások előre történő kiválasztásán alapult. Az előválogatást az egyes régiók érdekeltjei végezték a workshopok előtt, így időt hagytak a „küldő” régiók érdekeltjeinek a választott megoldások összefoglalóinak elkészítésére.

Annak érdekében, hogy ez a beszámoló tömör legyen, a hulladékképek átalakításának egyetlen megoldására mutatunk példát: „RECALL: Helyreállítás az élő tájak megművelésével” (az Amszterdam és Nápoly közötti tudásátadási folyamat részletesebb ismertetése itt található). A megoldás célja a szennyezett talaj bioalapú helyreállítása az ipar által hátrahagyott területeken annak esetleges újbóli felhasználása érdekében. Ez kender és más helyi növények felhasználásával történik. Az eredeti megoldásnak a nápolyi régió szennyezett földterületének hatalmas problémáját kellett kezelnie, amelyet gyakran a veszélyes hulladék illegális lerakása okozott. A megoldás a kenderrostokból (például szövetből) származó termékek gyártásának helyi hagyományaira és ezen növény nagy abszorbciós kapacitására épül, amely szerint viszonylag rövid idő alatt eltávolítja a nehézfémek szennyeződéseit a talajból. A megoldás visszahozza a szennyezett területeket a „produktív” életbe, miközben lehetőséget kínál a hagyományos helyi ipar újjáélesztésére is.

Ebben a példában három kérdést fedünk le: (1) az átadás akadályai; (2) az átruházhatóság mértéke; és (3) kiigazítások, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy a megoldás működjön az amszterdami régióban.

Akadályok

Az amszterdami tudástranszfer esemény résztvevői jelezték, hogy a fő akadályok a földrajzi és társadalmi-gazdasági akadályok voltak. Ezt elsősorban az amszterdami térség területeinek szűkösségével és a lakossági és kereskedelmi fejlesztési projektekhez való növekvő földigényekkel kapcsolják össze. Noha az amszterdami régiónak nincsenek hasonló talajszennyezési problémái, mint Nápolynak, azért szennyezett területek jelentősebb mennyiségben vannak, különösen Amszterdam kikötőjében, és e megoldás átadása végigbeszélésre érdemes volt. Ugyanakkor mind az említett hiány, mind a nagy földterület-fejlesztési igény miatt a kenderrel vagy más növényekkel végzett talajok biológiai rehabilitációja kevésbé megvalósítható lehetőség Amszterdam számára, kivéve, ha a megoldás más anyag-áramokhoz kapcsolódik (például építési és bontási anyagokhoz), ezáltal kibővítve a megoldás felhasználhatóságát. Valójában a Schiphol repülőtér körzetében lakásépítés vagy bővítés olyan égető probléma, hogy a kender alapú kármentesítés helyett a tervezők és / vagy a fejlesztők előnyben részesítenék azt (a gazdasági szempontból életképesebb) lehetőséget, hogy egyszerűen lekaparnánk a szennyezett földréteget, és máshol deponálnék.

Transzferálhatóság

Ennek ellenére az érintett érdekelt felek ezt a gyakorlatot általában nagyon adaptálhatónak ítélték, tekintettel a talajjavítási igényekre Amszterdamban. A kenderrostokból készült termékek gyártásának hagyományai is vannak Amszterdamban, és ezeket újra lehet éleszteni, miközben az említett akadályokat úgy ítélték meg, hogy azok áthidalhatóak olyan megoldásokkal, amelyek a megoldást az építőanyag-áramláshoz kapcsolják.

Adaptáció

Tekintettel a fenti akadályokra és a szinergiák potenciáljára az építési és bontási hulladékáramok tekintetében, a megoldást jelentősen megváltoztatták, hogy illeszkedjen az amszterdami környezethez. Ezért az átvett megoldás lényegesen eltér az eredeti megoldástól. A következő kiigazításokat javasolták:

 

1. Az anyagáramok kiterjesztése a kender alapú építőanyagok (például kenderbeton vagy micélium blokkok) gyártására összpontosítva. Ez az alkalmazkodás tükrözi az építési és bontási hulladékáramlás jelentőségét az amszterdami régióban, valamint a (körforgásos) építőanyagok iránti növekvő igényt az építkezés fellendülése és az amszterdami városi szövetek folyamatos bővülése nyomán.
2. A talajjavítás formáinak kibővítése, a földterület iránti kereslet függvényében egy adott területen. A szakértők azt javasolták, hogy a közelgő fejlesztésekhez szükséges nagy talajterhelésű területeken a szennyezett talajréteget le lehet kaparni és egy hulladéklerakóba.
3. A kármentesítésre szánt növények kiválasztásának az adott területen a szennyezés típusához igazítása.

4. Az érdekelt felek körének kibővítése az építőanyag-gyártók, az építők és a fejlesztők, valamint a grondbanken (talajbankok – szervezetek, amelyek a földterületek térségének környezeti minőség alapján történő értékelésével és osztályozásával, valamint a talajáramlás logisztikájával és osztályozásával foglalkoznak) részéről.
5. A kender alapú talajjavítás kombinálása a rekreációs tevékenységekkel vagy a napenergia előállításával, ahol lehetséges. Ez tovább bővítheti a megoldás vonzerejét és vonzhatja a megújuló energiával foglalkozó érintettek támogatását.

 

 

4. Tippek a sikeres tudástranszferhez

 

A fenti módszertanra, a REPAiR projektben hat európai régió közötti tudástranszfer tapasztalataira és a projektben részt vevő körforgásos gazdasági szereplők tanácsaira támaszkodva tíz gyakorlati tippet adhatunk a sikeres tudásátadáshoz:

1. Tegyen erőfeszítést a “küldő” kontextusának megértésére;
   2. Ügyeljen arra, hogy a megoldás származási helyének nyelvét beszélje (vagy biztosítson tolmácsot);
   3. Látogassa meg azokat a webhelyeket, ahonnan a megoldások származnak;
   4. Beszéljen szemtől szembe azokkal az emberekkel, akik a megoldásokat tervezték – ők tudják elmagyarázni a legjobban, hogy valójában hogyan működött, és mi szükséges ahhoz, hogy megtörténjen;
   5. Ne gondolja, hogy egyszerűen csak másutt elhoz egy megoldást, és otthon alkalmazhatja – az alkalmazkodás elengedhetetlen;
   6. (Szinte) mindig van valami, amit megtanulhat egy idegen megoldásból, még akkor is, ha ez pusztán inspiráció, amely ötleteket idéz elő saját megoldások fejlesztésére;
   7. Az átadás a hálózatokban, valamint a feladó és a fogadó felek érdekeltjei közötti hosszabb távú kapcsolatok révén működik legjobban, ahol a tudást megosztják és együtt hozzák létre;
   8. Győződjön meg róla, hogy rendelkezik a megfelelő szakértelemmel az asztalnál, amikor megvitatja az átveendő megoldást;
   9. Legyen nyitott a más régiókból származó szakemberek új;
   10. Ne feltételezzük, hogy mivel a térség elmaradott a körforgásos gazdaságra való áttérésben, nem tanulhat a vezető régióktól – a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztéseinek körkörös folyamatok felé történő átugrása „megvalósítható lehetőség”, ha nem is szükségszerűség.

Alkalmazza őket, és tudassa velünk, ha működött a módszertan.

Ha a tíz tipp felsorolása nem elegendő, vagy néhányat első kézből szeretne hallani, ez a video további tanácsokat és inspirációt kínál a REPAiR szereplőitől:

Forrás: REPAiR Team

 

 

 

5.Ökoinnovációs megoldások katalógusa a körforgásos gazdaság előmozdítására a városokban és régiókban

 

Ezt a linket követve ökoinnovatív megoldások listáját találja, mely egy étlapot nyújt Önnek. Ezek a megoldások a REPAiR kutatási projekt részeként lettek kidolgozva, s irodalomkutatáson, hallgatói munkákon és a REPAiR projekt PULL workshopjain hozták létre. Használja őket a Creative Commons feltételeivel.

6. Felhasznált irodalom

Ado, A., Su, Z., and Wanjiru, R. (2017). Journal of International Management Learning and Knowledge Transfer in Africa-China JVs : Interplay between Informalities, Culture, and Social Capital. Journal of International Management, 23(2), 166–179.

Amenta, L. and van Timmeren, A. (2018). Beyond Wastescapes: Towards Circular Landscapes. Addressing the Spatial Dimension of Circularity through the Regeneration of Wastescapes. Sustainability, 10(12), 4740. https://doi.org/10.3390/su10124740

Argote, L., and Ingram, P. (2000). Knowledge Transfer: A Basis for Competitive Advantage in Firms. Organizational Behavior and Human Decision Processes, 82(1), 150–169.

Argote, L., Ingram, P., Levine, J. M., and Moreland, R. L. (2000). Knowledge Transfer in Organizations: Learning from the Experience of Others. Organizational Behavior and Human Decision Processes, 82(1), 1–8.

Dąbrowski, M., Varjú, V., & Amenta, L. (2019). Transferring circular economy solutions across differentiated territories: Understanding and overcoming the barriers for knowledge transfer. Urban Planning, 4(3), 52-62. DOI: 10.17645/up.v4i3.2162

Bellini, A., Aarseth, W., and Hosseini, A. (2016). Effective Knowledge Transfer in Successful Partnering Projects. Energy Procedia, 96(1876), 218–228.

Dolowitz, D., and Marsh, D. (1996). Who Learns What from Whom: a Review of the Policy Transfer Literature. Political Studies, 44(2), 343–357.

Dolowitz, D. P., and Marsh, D. (2000). Learning from Abroad: The Role of Policy Transfer in Contemporary Policy-Making. Governance, 13(1), 5–23.

Freeman, R. (2009). What is’ translation’? Evidence and Policy: a Journal of Research, Debate and Practice, 5(4), 429–447.

Evans, M. (2004). Policy transfer in global perspective. London: Routledge.

Evans, M. (2009). Policy transfer in critical perspective. Policy Studies, 30(3), 243–268.

Inkpen, A. C., and Tsang, E. W. K. (2005). Social Capital, Networks, and Knowledge Transfer. Academy of Management Review, 30(1), 146–165.

Evans, M., and Davies, J. (1999). Understanding policy transfer: A Multi‐level, multi‐disciplinary perspective. Public administration, 77(2), pp. 361–385.

McCann, E. (2011). Urban policy mobilities and global circuits of knowledge: Toward a research agenda. Annals of the Association of American Geographers, 101(1), 107–130.

REPAiR (2018) REsource Management in Peri-urban AReas: Going Beyond Urban Metabolism: Deliverable 7.1 – Theoretical model of knowledge transfer. Delft: Delft University of Technology. https://h2020repair.eu/wp-content/uploads/2019/03/Deliverable-7.1-Theoretical-model-of-knowledge-transfer.pdf

Rose, R. (1991). What is Lesson-Drawing? Journal of Public Policy, 11(1), 3–30.

Rose, R. (1993). Lesson Drawing in Public Policy: A Guide to Learning Across Time and Space. Chatham: Chatham House.

Rose, R. (2004). Learning from comparative public policy: A practical guide. London: Routledge.

Simonin, B. L. (1999). Ambiguity and the process of knowledge transfer in strategic alliances. Strategic management journal, pp. 595–623.

Stead, D. (2012). Best Practices and Policy Transfer in Spatial Planning. Planning Practice and Research, 27(1), pp. 103–116.

Stone, D. (2000). Non‐governmental policy transfer: the strategies of independent policy institutes. Governance, 13(1), pp. 45–70.

Stone, D. (2004). Transfer agents and global networks in the “transnationalization”of policy. Journal of European Public Policy, 11(3), 545–566.

Stone, D. (2012). Transfer and translation of policy. Policy Studies, 33(6), 483–499.